Szeptember 20-án megrendezésre került a Budapest Ultimate Bajnokság első fordulója a Margitszigeti nagy réten. A rendezény a tavalyi Kezdő Frizbiversenyek folytatása. Különbség, hogy idén a profi csapatokat is bevontuk, már nem volt feltétel, hogy csak kezdők játszhassanak. Ennek oka, hogy a tavaly fellelkesült társaságok, csapatok azóta sokat fejlődtek, célja pedig, hogy bevonjuk az újoncokat a magyar frizbis életbe. A reggeli rossz idő szerencsére nem ijesztette el az embereket. A nevezett 12 csapatból csak egy nem jött el, állítólag ők sem a sötét felhők miatt. A felhozatal igencsak vegyes volt. Bár az ország és Budapest legjobb csapatai teljes sorukkal nem képviselték magukat ezen a kispályás, 5-5 elleni, kicsit lazább hangulatú versenyen, de volt egy két haladónak mondható csapat. Tatabányáról ideutazott a versenyre a Turul Team csapata, a budapesti profi csapatok pedig kicsit vegyesebben, de kiállítottak két csapatot: a Bélés nevű formációban a Hallod és a Mekkora csapatok játékosai szerepeltek, a Terézváros (TUFC) csapatban pedig a LOL 6.kerületben lakó tagjai. Ez a három csapat volt várható a dobogóra. A többi formáció vagy teljesen újoncokból, vagy a tavalyi kezdőverseny óta frizbiző játékosokból állt. Volt néhány csapat az újak közül, akikre azért érdemes volt odafigyelni. Rauscher Anna által vezetett Arguile/Gyerejólesz már Tatabányán a Magyar Frizbi Szövetség által szervezett Országos Bajnokság 3. fordulóján is részt vett. A Dermedongók csapata is erős, tagjaik közül többen az ELTE egyetemi csapatában is játszanak. Emellett jöttek még nagy örömünkre eddig ismeretlen játékosok, és csapatok is.
Az idővel most is, mint eddig mindig, nagy szerencsénk volt. Délutánra még a nap is kisütött, ezért úgy gondoltuk megtartjuk az ebédszünetben tervezett edzést. A részvételi arány egész magas volt. Négy állomáson lehetett a sport technikai és taktikai alapjait gyakorolni. Hogy ez mennyire volt hasznos, azt rögtön ki is próbálhatták a résztvevők, hiszen mindenkinek hátravolt még az utolsó, helyosztó meccse. A végeredmények és szerzett pontok lejjebb olvashatók. Említést érdemel a BMG csapata, akik először szerepeltek a versenyen, de ügyességükkel és hatalmas lelkesedésükkel végül a 7. helyen végeztek. Elődöntőbe került a már rutinosabbnak számító Arguile, de az 5-10 éve játszó embereket felvonultató Bélés csapatát nem sikerült legyőzniük. Meglepetésszerűen, a TUFC csapat döntőbejutását a Dermedongók csapata igencsak megnehezítette a csoportmeccsek alatt. Végül 1 ponttal sikerült csak győzedelmeskedniük a szinte végig vesztésre álló terézvárosiaknak. A döntő is tartogatott izgalmakat. Az 50 perces meccs alatt nem tudta eldönteni a Turul Team és a TUFC , hogy ki is a jobb. Hosszabbításban, egyetlen ponttal, 16-15 -re nyert végül a TUFC, a Budapesti Bajnokságok eddigi legizgalmasabb döntőjében.
Folytatás október 19-én a Margitszigeten, majd télen teremben. Reméljük hasonló sikerrel!
Boross Gábor