2008.05.24-25.

CEL, 1. forduló

Itt jegyezném meg, hogy inkább volt magyar női válogatott ez a lánycsapat, mivel 4 hazai csapat lányai játszottak a jeles eseményen!
A leutazást végül is kisebb nagyobb szervezés után sikerült megoldanunk. Ki, hol talált magának helyet a kocsikban + markazi különítménynek hála 1 csaj kocsi is jött, így végül csak 3 embernek kellett vonattal jönnie! Péntek éjszakai megérkezéskor - kisebb nagyobb kerülők és az egész sport létesítmény földhányásokban való körbe járása után végülis megtaláltuk a sátorhelynek kijelölt mezőt, ahol persze nem igazán volt világitás, így pár korty melegítő után vaksötétben kényszerültünk felállítani a sátrakat! Közben megérkezett a többi magyar kocsi is és Csilla és Kittó sem sokáig anekdótázott, mert a vodka, jéger, borok és egyéb alkohol ellenére is egyre jobban fáztunk így el is tettük magunkat másnapra! Szombat reggel rájöttünk, h előző este nem hiába álltak a közelben traktorok és markolók, 8 körül annak hangjaikra ébredtünk. Miután fél órát vártunk a kenyérre, megreggeliztünk majd kezdhettünk is melegíteni az első meccsünkre a W.adies ellen. Az első mérkőzéstől mindenki tartott, hiszen többen voltunk, akik még soha nem játszottunk egymással egy csapatban. Az elején el is húztak az osztrákok, viszont a második felében kezdtünk összeszokni és egymás után csináltuk a pontokat. Így 8-6 lett a vége - persze a sógoroknak! Még 2 meccsünk volt aznap. Az egyik a Frisky Bees ellen, akik elég jó kis, rég összeszokott csapat, kisebb - nagyobb pontozásbeli nézeteltérés és szabályértelmezés után asszem 13-7 lett az eredmény. A másik a Hot Beaches (prágai csapat) na ők meg inkább hasonlítottak az NDK-s úszónőkre, mint csajokra...(15-1) viszont ezen a 2 meccsen is mindannyian úgy éreztük, hogy sokat fejlődőtt a csapatjátékunk. :)
Fürdő és készülődés után következhetett a Nagy Szombati buli!! Ezt a részt inkább Anettől érdemes kérdezni, bár állítólag nem annyira emlékszik! :))) Éjszaka még mindig bővült a csapatunk: már nem nagyon volt józan jogostvánnyal bíró ember, így gyalog mentünk ki éjfélkor az vasútállomásra Liviért.
Másnap reggel elég korán volt meccsünk a hazai csapat: LayDs ellen! És megszületett a tornán az első győzelmünk: nagyon okos, tudatos játékkal :) 4-7 re megvertük a szlovákokat!! :)) A keresztbe játszásnál újra a Frisky bees-zel kerültünk össze, most egy jóval spiritesebb, de részünkről gyengébb játékkal (15-2) maradtunk alul. Ekkor sajnos a vonaton bulizós :)) debreceni csajoknak el kellett menniük, így az utolsó meccsünkön 9-en maradtunk! Ezt is a szlovákok ellen játszottuk, ezúttal - a kisebb létszám ellenére - még jobban föléjük kerekedtünk.
A hazaút viszonylag zökkenőmentes volt, leszámítva a szlovák autópályán keletkező dugót, aminek következményeként Komárom fele volt szerencsénk végignézni az összes kisebb települést és falut!
Végül 4. helyen zártunk. Igaz csak 5 lány csapat volt :)) viszont úgy érzem, nagyon sokat számított ez a torna a csapat összerendezettsége, játéka, és nem utolsó sorban a csapatszellem szempontjából!! :))
Megemlíteném a magyar open csapatot is, akik ugyancsak 2 csapatból álltak össze, és Lózd néven futottak! Látványos, dinamikus játékkal szoros döntőt játszottak a Prague Devil's ellen, ahol a végén talán 2 ponttal kaptak ki! 13-ból 2-ok lettek!! A magyar mezőny kiváló játékát jellemzi, hogy a mind2 magyar csapat megkapta a Spiritet! :)) Folytatás: július 5-6 St.Peter - Ausztria Cel döntő!!

Cici Catch csapat tagjai: Juhász Luca, Furka Csilla, Tihanyi Barbara, Bartha Lívia, Érsek Kitti, Misi Anett, Győri Hajnalka, Horváth Petra, Tőkés Lilla, Boross Nóri, Czeglédi Anett, Vladár Mariann

Ezúton is köszönöm mindenkinek a játékot!!


Maresz