Március utolsó napján a Spiritus Disc Golf Park házibajnokságának nyitó versenyével kezdetét veszi a hazai disc golf szezon. A versenysorozat több hónapon keresztül zajlik majd, azonban a bajnokságban való részvétel nincs fix időpontokhoz kötve, azaz mindenki a saját időbeosztásához igazíthatja, hogy mikor teljesíti az elvárt 10 kört.
December 29-én évzáró versennyel (Karácsony Kupa) búcsúztatta az évet a Spirtus Disc Golf Park. A versenyen 20 disc golfos mérte össze tudását, akik nem csak dobásaikkal, hanem bolondos jelmezeikkel is igyekeztek túl tenni egymáson. A jó hangulatban lezajlott küzdelemben Hársfai Péter ért el a legjobb eredményt, de minden résztvevő számára nagy élmény volt az év végi golfozás.
Budapesten tartotta idei évzáróját az MFSZ. A rendezvényen mind a négy szakág képviseltette magát, és sor került az esztendõ legjobbjainak díjazására is. Az eseményt különlegessé tette, egy szenior korú játékosoktól érkezett fényképgyűjtemény, néhány nosztalgikus élménybeszámoló és egy kilencvenes évekből származó archív felvétel, melyből az évzáró résztvevői megismerkedhettek elődeikkel.
Az első Kanyon Open nagy sikerén felbuzdulva a szervezők még idén megrendezik a verseny második felvonását. Ezúttal is a Spiritus Disc Golf Park lesz a megmérettetés helyszíne, és most is handicap rendszerben zajlik majd a pontszámítás. A versenyre december 8-án, szombaton 9:45 és 13:00 között kerül majd sor, és 35 játékos adhatja le jelentkezését.
A Kiahgrabn Opennel a holnapi napon veszi kezdetét az Austro-Hungaro Tour 2013. A versenysorozat tizenegy állomásból áll, amelyek közül kettő hazánkban zajlik majd. Az egyes állomások időpontja és helyszínei elérhetők a frizbi.hu versenynaptárában, illetve magáról az AHT-ról részletes leírás olvasható a disc-golf.hu februárban megjelent összefoglalójából.
Palya Ferenc győzelmével fejeződött be a 2. Kanyon Open. A 14 lyukas pályán 28 játékos versenyzett egymással, és a zord téli időjárás ellenére csak két induló kényszerült arra, hogy feladja a küzdelmet. Az esztendő utolsó napjaira még egy verseny várható, sőt 2013-ban is folytatódik a Kanyon Open sorozat, bár a lebonyolítás a tervek szerint teljesen új formát fog ölteni.
A Spiritus Disc Golf Park építése során a kivitelezésben résztvevők több olyan hasznos tapasztalattal gazdagodtak, ami egy hasonló disc golf pálya elkészítése során már nagymértékben megkönnyítheti a tervezők és a terepmunkálatokat végzők dolgát. Ezen tapasztalatokat foglalja össze az MFSZ legújabb kiadványa, amely kimondottan azoknak szól, akik a sportággal kicsit mélyebben is megismerkednének, és akár disc golf pálya építésben is gondolkoznak.
Óriási izgalmakat hozott az AHT Hajógyári szigeten rendezett 10. állomása. A nőknél Katharina Gusenbauer végzett az élen, a versenysorozat férfi mezőnyében pedig az élen álló két osztrák versenyző, Otfried Derschmidt és Günther Kaimberger a végletekig kiélezett fináléban döntötte el, hogy kihez kerül a győztesnek járó kupa.