A Debrecenben rendezett szabadtéri női országos bajnokságon a Bambi csapata érdemelte ki az első helyet. Az open csapatok Hajdúböszörményben kezdték meg a két fordulóból álló bajnokságot.
Múlt hétvégén 14 férfi és 7 női csapat részvételével rendezték meg az idén csak egy napos Winter League tornát Bécsben. Nem csak a verseny hossza, hanem a ketegoriák is változtak némileg. A magyarok azonban mindkét mezőnyben versenyeztek, nem is akárhogyan.
Április első hétvégéjén Budapesten zajlott az idei felnőtt koed ob első fordulója és a junior országos bajnokság. A felnőttek között a LOL2 csapata szerzett előnyt, a junioroknál pedig a FreeKids védte meg tavalyi címét.
Az Európai Ultimate Szövetség (EUF) nyilvánosságra hozta a 2013-as Európai Ultimate Bajnoki Sorozat regionális fordulóinak dátumait és helyszíneit. A magyar csapatok a keleti régióban versenyeznek, és az open és női mezőnyben induló csapatainknak az észak-nyugatra sorolt országokkal együtt (szlovén, szlovák, cseh, lengyel, horvát) kvalifikációs fordulón is részt kell venniük.
Június 9-én vasárnap ismét kezdetét veszi a BUB, amely a hazai frizbi csapatok egyik kedvelt versenye, hiszen mindenki megtalálhatja az játéktudásának megfelelő kategóriát. A szervező LOL csapata várhatóan ismét három fordulóban várja a Pörgés és a Lebegés kategóriában indulni kívánó csapatokat.
A magyar strand ultimate válogatott Vladár Mariann, Pálinkás Szilárd és Kramer Péter vezetésével hamarosan megkezdi a felkészülését a június 27-30. között megrendezésre kerülő strand ultimate Európa-bajnokságra.
A közösség éve kampány keretében újabb munkatársak jelentkezését várja az MFSZ, ezúttal pályázati referens munkakörben. Mint minden feladat a szövetség háza táján, a pályázatokkal kapcsolatos teendők is csapatban, munkamegosztással történnek. A sikeres pályázaton elnyert összegből részesednek a pályázati projektben résztvevők.
A WFDF nagy erőfeszítéseket tesz a hatékony szervezetirányítás megteremtése érdekében, és a kulcs területeken kiemelt törekszik arra, hogy folyamatos támogatást tudjon nyújtani a frizbi sportok érintettjeinek. Ez az elkötelezettség vezette a WFDF-et arra, hogy a szervezeti felépítésében bővítést hajtson végre a közelmúltban, és négy új bizottságot hívjon életre.