Belépés
Támogatóink

MSD_logo_small


Hirdetés

diskgolf_up_banner_120x240-3

2011 Évzáró és Díjkiosztó

2011. december 3, szombat 20:00 óra, Budapest, Kávés Katica Étterem

20111203

A Magyar Frizbi Szövetség (MFSZ) december elején megtartotta a szokásos évet lezáró, egyben az új esztendőt megnyitó rendezvényét. A szövetség elnöke (Furka Róbert) most is beszámolt az MFSZ éves működéséről, értékelte az egyes szakágak teljesítményét és eredményeit. Fontos eseményként szó esett a tisztújításról, a 2012-es tervekről, változásokról, valamint kiosztásra kerületek az előző év elismerései.

A szokásos menűpontok megtárgyalása és elfogadása után a legfontosabb kérdés az elnökség, illetve a Felügyelő Bizottság tagjainak megújítása volt. A tagság egyetértett, hogy a lejárt 2 éves mandátum nem kerül meghosszabbításra, így az elnöki posztot Szathmáry Zsolt tölti be. Hivatalosan a februári közgyűlésen történik meg a váltás, az elnökséget illetve a FEB tagokat szintén a közgyűlés fogja megválasztani. Zsoltnak sok sikert kívánunk a szövetség élén!

A 2012-es évre sok sikert kívánunk és még egyszer gratulálunk a 2011 ÉV DÍJAZOTTJAI számára. Íme a győztesek listája:

AZ ÉV NŐI KUTYÁS FRIZBI VERSENYZŐJE: HORVÁTH ANIKÓ

AZ ÉV FÉRFI KUTYÁS FRIZBI VERSENYZŐJE: TAMITS LÁSZLÓ

AZ ÉV FELFEDEZETTJE: BODNÁR MIHÁLY

AZ ÉV JUNIOR KORÚ FIÚ JÁTÉKOSA: NÉMETH MÁRTON

AZ ÉV JUNIOR KORÚ LÁNY JÁTÉKOSA: BIRÓ MERCÉDESZ

AZ ÉV EDZŐJE: VLADÁR MARIANN

AZ ÉV FÉRFI JÁTÉKOSA: VERESS BALÁZS

AZ ÉV NŐI JÁTÉKOSA: ERDŐSI SZABÓ JUDIT

AZ ÉV CSALÁDJA: BAKSA CSALÁD - ZITA, GERI, TOMI

AZ ÉV CSAPATA: SUNTIMATE

DREAM TEAM OF THE YEAR: Érsek Kitti, Erdősi Szabó Judit, Vladár Mariann, Boross Gábor, Veress Balázs, Fodor Dániel, Prán István

ÉLETMŰDÍJ: ÉRSEK MÁRK

ÉRSEK RENÉ DÍJ: ÉRSEK KITTI

 

 

 
Világjátékok
wg_logo
Videó

Markaz 2003

video

Partnereink